Pályázati lehetőség - Köszönjük, Magyaroszág!

A teljes kiírás az alábbi linken található:

https://koszonjukmagyarorszag.hu/iro-kategoria/

Író kategória

Felhívás Fiatal írók és költők, valamint velük együtt alkotó fiatal előadóművészek részére író-olvasó találkozók, könyvbemutatók komplex, összművészeti előadások keretében történő megvalósítására

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága a „Köszönjük, Magyarország” Program keretében felhívást tesz közzé 18. életévüket betöltött, legalább egy megjelent kötettel rendelkező magyar írók, költők részére - alkotóművészetüket egyedi módon, társművészeti előadók közreműködésével bemutató - a középiskolai korosztálynak szóló író-olvasó találkozó/könyvbemutató tematikájú előadások létrehozására és megvalósítására.

A Támogató (EMMI) célja a fiatal írók, költők bemutatkozása saját műveik által, a kortárs magyar irodalom népszerűsítése és élményszerű megismertetése a középiskolás korú fiatalok körében - kortárs alkotókkal való közvetlen találkozás keretében. Ehhez teremtette meg a forrást az EMMI, megnyilatkozási és bemutatkozási lehetőséget biztosítva ezáltal a fiatal művészek részére.

A pályázók köre:

18. életévüket betöltött magyar állampolgárságú, életvitelszerűen Magyarország területén élő és alkotó fiatal írók, költők, színészek és zenészek; olyan független alkotók, akiknek a „Köszönjük, Magyarország!” Program keretein belül nincs függőben lévő pályázatuk.

A pályázat módszere:

A fiatal író, költő maga mellé egy ifjú színészt és zenészt választ, aki felolvasást tart a műveiből és zenei betétekkel színesíti az irodalmi alkotást; majd mindezt közösen, csapatként egy 45-60 pereces műsorrá, produktummá formálják.

Ez a fajta „self-promotion” minden résztvevő számára előnyős – fellépési lehetőséget biztosít írók és költők számára, valamint népszerűsíti az előadót és a műfajt egyaránt. Az írókon és költőkön kívül a performance-ban részt vevő zenészek és színészek is lehetőséget kapnak bemutatkozni, nem utolsósorban az előadások regionális mivolta miatt szélesebb körű ismertségre tehetnek szert, mindezt fellépti díjért cserébe.

A jelentkezés csoportosan zajlik, a pályázók (3 fő alkot egy csoportot – 1 fő író/költő, 1 fő színész, 1 fő zenész) egy fiatal színésszel és zenésszel karöltve összeállítanak egy műsort, melyet öt alkalommal az ország különböző régióiban tudnak előadni és népszerűsíteni egy-egy irodalmi performance keretében.

Elsődleges célcsoportunk a középiskolás/gimnazista korosztály. Célunk, hogy a fiatal költőket/írókat/zenészeket és színészeket egy-egy író-olvasó találkozó alkalmával megismerjék - ezáltal élő kultúrát közvetítve a diákoknak.

Köztudott tény, hogy ez a korosztály erősen digitális fókuszú, az elektronikus/digitális tér hatalmas szeletet hasít ki életükből. Az óriási népszerűségnek örvendő közösségi média kizárólag telekommunikációs eszközökön keresztül valósítja meg a fiatalok közti párbeszédet – totálisan mellőzve a személyes találkozások, interakciók élményét. A COVID-19-féle pandémiás helyzet pedig tovább rontott a helyzeten – tekintettel az interperszonális találkozások helyetti online kommunikáció és eszközök térnyerésére.

Alternatívát szeretnénk biztosítani némi edukációs céllal, hiszen ezen korosztály minimális időt tölt olvasással. Az író-olvasó találkozó viszont élőben teremti meg annak lehetőségét; hogy a kortárs irodalom hiteles, élő közvetítése által esélyt kapjon ez a korosztály egy gazdagabb, színesebb, kulturális tartalommal/élménnyel átszőtt időtöltésre/szórakozásra.

A pályázati cél megvalósításának időtartama:

A teljesítés a megbízási szerződés aláírását követően kezdhető meg, végső határideje: 2022. június 30.

Rendelkezésre álló keretösszeg:

Bruttó 60 millió Ft

Szerződéses tartalom:

A szerződés értelmében a csoportos pályázatot benyújtók a programleírásban részletezett művészeti programot 5 alkalommal kötelesek előadni. Amennyiben valaki kevesebb alkalmat vállal, úgy az igényelhető összeg is ennek megfelelő arányban csökken.

Maximálisan igényelhető összeg:

Bruttó 600 000 Ft csoportos pályázatonként (3 fő), azaz résztvevőnként 200 000 Ft/5 alkalom.

Az igényelhető összeg a megbízással összefüggő valamennyi költséget tartalmazza, további költségtérítés vagy egyéb díjazás nem igényelhető sem a Programtól, sem a befogadóhelytől.

A szakmai kuratórium döntése alapján a lebonyolító (MMIK) maximum 100 nyertes pályázó csoporttal, egyénenként bruttó 200 000 Ft-os díjazású megbízási szerződést köt.

Kifizetés jogcíme:

Előadó-művészeti megbízási díj

A megbízási díj magánszemélyeknek bérszámfejtve, egyéni vállalkozóknak és cégeknek számla ellenében kerül kifizetésre. Utóbbi esetben a fellépő művésznek a társaságnál munkaviszonyban, vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban vagy tagi jogviszonyban kell állnia. Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy más jogcím nem támogatott!

Az elbírálás és megvalósítás folyamata:

A benyújtott pályázatokat a Magyar Művészeti Innovációs Központ (MMIK) gondozza és készíti elő kuratóriumi döntéshozatalra. A pályaműveket háromtagú zsűri bírálja el, amelynek tagjait a Magyar Írószövetség, a Fiatal Írók Szövetsége és a Magyar Teátrumi Társaság delegálja. A kiválasztott jelentkezőkkel a Magyar Művészeti Innovációs Központ szerződést köt.

A nyertes programok megvalósíthatók a pályázatban előzetesen megjelölt helyszíneken, illetve a „Köszönjük, Magyarország!” Programba regisztrált befogadóhelyek által létrehozott eseményeken egyaránt. A teljesítés megkezdése előtt a helyszíneket minden esetben felkérjük a „Köszönjük, Magyarország!” Program felületén történő regisztrációra, az igazolások feltöltése és a szerződésszerű elszámolás nyomon követhetősége érdekében.

Támogató további célja, hogy a programba bekerült produkciók elsősorban vidéki helyszíneken, kultúrházakban, könyvtárakban, múzeumokban, iskolákban, egyházi és szociális intézményekben, klubokban, szabadtéri színpadokon, kisközösségek, helyi szervezetek, alapítványok és egyesületek meghívására és szervezésében kerüljenek bemutatásra. A helyszínek változatos technikai adottságai miatt nagy hangsúlyt kap a programok kialakítása és létrehozása kapcsán az előadóművészek kreativitása az egyedi helyzetek kezelése.

A bekerült jelentkező a teljesítési időszak alatt köteles a „Köszönjük, Magyarország!” Program rendelkezésére állni a programban jelölt feltételek és a vállalt alkalmak mértékéig, előzetes egyeztetés értelmében. A bekerült jelentkező vállalja, hogy a lebonyolítóval megkötött megbízási szerződésben foglaltak szerint előadóművészeti produkcióját előadja a befogadó helyszínekkel előzetesen egyeztetettek szerint, illetve a lebonyolító által szervezett alkalmak során előzetes egyeztetést követően.

Jelentkezési határidő:

2021. október 30., 23.59 óra. A Lebonyolító saját hatáskörben meghosszabbíthatja a határidőt.

Jelentkezés módja:

A jelentkezéseket a fenti határidőig a www.koszonjukmagyarorszag.hu

honlapon lehet benyújtani csoportos jelentkezéssel.

Eredményhirdetés: A beadott pályaműveket a létrehozott bírálóbizottság a beadási határidőt követően folyamatosan bírálja el. A nyertes pályaművek beküldőit a döntést követően levélben értesítjük legkésőbb december 10-ig.

Forrás: A „Köszönjük, Magyarország!” Program forrásait az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja az előadó-művészeti többlettámogatás rendszerében.

A jelentkezéshez szükséges:

  1. Online jelentkezési adatlap kitöltése, a produkció́ leírásával és a vállalt előadások számának meghatározásával, továbbá a résztvevő személyek megjelölésével.
  2. Részletes szakmai önéletrajzok.
  3. Referencia anyag: Az író/költő megjelent kötetéhez online hozzáférés biztosítása (link megadása), amennyiben van a témához kapcsolódó videó - kérjük annak a linkjét is megadni.
  4. Nyilatkozatok online kitöltése

Érvénytelen a jelentkezés, amennyiben:

  • az előírt feltételeknek és a kiírásnak a pályázat nem felel meg
  • az adatlap hiányosan lett kitöltve vagy a valóságnak nem megfelelő adatot tartalmaz
  • a szükséges dokumentumok nem kerültek hiánytalanul benyújtásra

A jelentkezés módja és egyéb feltételei:

  • Jelentkezni kizárólag elektronikus úton, a www.koszonjukmagyarorszag.huweboldalon, regisztrációt követően lehet.
  • Jelentkezni kizárólag 3 fős csoportokban lehet.
  • Egyszerre csak egy jelentkezés nyújtható be.

A csoportos jelentkezés módja:

A csoport vezetője (költő/író) egyéni regisztrációját követően létrehozza a csoport jelentkezési lapját. Ezt követően a csoportban lévő alkotótársak az egyéni regisztrációjukat követően csatlakoznak a csoportvezető által létrehozott csoporthoz. A csoportos produkcióval jelentkező előadóművészek anyagának elbírálására azt követően kerül sor, miután a produkcióban részt vevő összes alkotótárs regisztrált és csatlakozott a csoporthoz.

Hiánypótlás:

Hiánypótlásnak helye nincs, a hiányosan érkezett jelentkezések nem kerülnek elbírálásra. A programba való bekerülés esetén, a megítélt összeg számla alapján vagy bérszámfejtés útján kerül kifizetésre az alábbiak szerint:

A kifizetés két részletben történik: a megítélt összeg 80%-a előlegként, a szerződés aláírását követően, 20%-a pedig az utolsó vállalt alkalom megtartását követően kerül kifizetésre, melynek feltétele a befogadóhelyek képviselője által aláírt teljesítési gazolás és az eseményekről készült minimum 3db fotó benyújtása. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

Bővebb információ:

Kérdés esetén forduljanak kollégáinkhoz az alábbi e-mail címen: info@koszonjukmagyarorszag.hu

A Lebonyolító fenntartja jelen felhívás módosításának jogát.