KAF-karaván, füstpanoráma

Kovács András Ferenc új könyvei Erdélyben

A Fiatal Írók Szövetsége, a Látó szépirodalmi folyóirat és a Minerva Művelődési Egyesület közös szervezésében október 5-én (csütörtökön) a kolozsvári Minerva-házban, október 6-án (pénteken) pedig a marosvásárhelyi vár amfiteátrumában mutatták be Kovács András Ferenc Lözsurnál dö Lüniver című verseskötetét, és a KAF-olvasókönyvet.

A 2017-es év legalább kettős értelemben könyvesnek tekinthető Kovács András Ferenc olvasói számára. Idén látott napvilágot ugyanis a Kossuth-díjas szerző hét év anyagából (2010-2017) válogató verskötete, a Lözsurnál dö Lüniver (Bookart Kiadó), valamint a szerző eddigi pályájáról áttekintést nyújtó kritika- és tanulmánykötet, a KAF-olvasókönyv (Fiatal Írók Szövetsége). Ami a verskötetnek 34 opusban sikerül – vagyis mozgásba hozni a líra testet, lelket, érzékszerveket, költészeti hagyományt átjáró összetettségét –, az Olvasókönyv számára csupán illúzió marad – a Lözsurnál dö Lüniver alcímét idézve –, „füstpanoráma”. Az olvasókönyv 448 oldala viszont színtiszta krimi, ami az elmúlt évti­ze­dek egyik leg­inkább párbeszédképes lírai oeuvre-je körül nyo­moz. 1983 márci­usától 2015 de­cem­beréig sorjáznak ben­ne a szöve­gek (kri­tikák, ta­nulmányok és vers­elemzések).

Sajtóvisszhang:

Sánta Miriám KAF és olvasókönyve c. beszámolója szerint ami történt, az „textus és metatextus találkozása a boncasztalon.” 

http://www.szifonline.hu/index.php?cikk_ID=823

Szabó R. Ádám Néha KAF, néha nem címmel tudósított KAF határozott állásfoglalásáról kiléte tekintetében. 

http://www.szifonline.hu/index.php?cikk_ID=825

Kiss Előd-Gergely tudosítása a Krónika olvasóit kalauzolta vissza költészet és közélet közös gyökereihez:

 https://kronika.ro/kultura/kovacs-andras-ferenc-uj-koteteit-mutattak-be-kolozsvaron   

Kaáli Nagy Botond tudósítása közvetlenül is idézi a megszólalókat. Kiderül belőle, hogy ki mondta a sok-sok citálásra hivatott szavakat: „Az idő nem telik. Mi telünk”

 http://www.e-nepujsag.ro/op/sites/default/files/arhivum/2017/okt%C3%B3ber/okt%C3%B3ber%2009%20h%C3%A9tf%C5%91.pdf

Rádió:
A Marosvásárhelyi Rádió összeállításában Kovács András Ferenc és Mészáros Márton is beszél a kötetekről:

http://marosvasarhelyiradio.ro...

Fotográfusok felvételei:

Rohonyi D. Iván (fotónapló): http://szabadsag.ro/-/kaf-olvasokonyv-kotetbemutato-a-minerva-hazban

Rab Zoltán fotónaplója: https://www.facebook.com/126582080735864/photos/ms.c.eJxFzNsNwEAIA8GOIl42of~;GonDi~_B2trchgmLKMrhmPNng4yip1IQxFf2WLfyKRAzhFykJ~;iC~;0xDlA7wn1wvng~;SAaUAN5Ctwi0aeKD3ZZKVI~-.bps.a.1574642152596509.1073741885.126582080735864/1574642169263174/?type=3&theater


A rendezvények a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósultak meg.