„Az a kis zaj az ostyán”

2017. szeptember 25-én rendeztük meg Csehy Zoltán Cage Pozsonyban című költeményét tárgyaló versszimpóziumunkat. A tanácskozásra a Fiatal Írók Szövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet szervezésében, az Intézet épületében (Palisády utca 54.) került sor.

Csehy Zoltán Homokvihar című nagyszabású verskötete számos zenei találkoztatás lehetőségét teremti meg: magába foglal operarecenziót, librettótöredéket, életrajz-fantáziát, akusztikus-torzót, olyan költeményeket, amelyek zene és irodalom különnemű viszonyait és médiumait teszik témájukká. A kötet egyik emblematikus darabja – a szimpózium tárgyává is választott – Cage Pozsonyban című hosszú költemény például John Cage amerikai avantgárd szerző utolsó (elképzelt!) előadásán alapulva hoz létre egy „tízperces” „darabot”, amelyben nehezen dönthető el, hogy az előadás vagy az előadó utolsó tíz percét hallgatjuk / olvassuk el. A Cage Pozsonyban drámai, ugyanakkor játékos erővel szembesít zeneiség és színrevitel, szórend és szekvencialitás, emlékezés és zeneszerzés, érzékiség és testiség, lejegyezhetőség és előadhatóság kérdéseivel. „ennek a műnek a partitúrája – figyelmeztet Csehy Zoltán verse – / konkrétan olyan / mintha lekottáznál egy bögre barackvirágot / vagy kiinnád az utolsó sziromig”. A szimpózium előadói – Borsik Miklós, Németh Zoltán és Székely Örs különféle belső hangok, papírzajok, kottatöredékek, köhögések és fészkelődések közepette igyekeztek bejutni abba az imaginárius koncertterembe, ahol a Cage Pozsonyban című darabját vezényelte Csehy Zoltán. Az előadásokat követően került sor Csehy Zoltán szerzői estjére Lesi Zoltán vezetésével, majd a résztvevők átvonultak a Camerata Zürich koncertjére a Comenius Egyetem koncerttermébe.

Hangfelvétel: Csehy Zoltán felolvasásáról: https://youtube/wb64OwCBz90

Sajtóvisszhang:

Mellár Dávid tudósítása az Irodalmi Szemle Online-on rálátást enged az előző és következő szimpóziumok tartalmára is: http://irodalmiszemle.sk/2017/10/7646/

Veres Erika tudósítása szerint „minden »felvonása« élmény”. Hogy miért? Arról részletesen  beszámol a SZIFONline-on: http://www.szifonline.hu/index.php?cikk_ID=815

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával, a Pozsonyi Magyar Intézet társszervezésével valósult meg, a Fiatal Írók Szövetsége versszimpózium-sorozatának részeként.